Aktuális

Tudósítások és médiamegjelenés


Nemzeti Összefogás
MIÉP - Mi Hazánk - Független Kisgazdapárt

Közös EP-választási lista
Szavazzon a Nemzeti Összefogásra!



A MOMENTUM NEM PÁRT, HANEM SOROS-FÉLE TERRORSZERVEZET

    Az Azonnali.hu és a Pesti Srácok interjúja Nagy Tiborral, a MIÉP elnökével


  • Mi a véleményük arról, hogy a Momentum szerint a MIÉP kamupárt?

    Megtisztelő számunkra, hogy ha a Momentum önmagát pártnak titulálja, akkor a MIÉP-et más szóval illeti, ha úgy tetszik, akár kamupártnak, vagy csillagszórónak is nevezheti. Ahogyan a magyar embert Soros György köreiben születésénél fogva antiszemitának tekintik, úgy az antiszemita kifejezés ebben az értelmezésben annyit tesz, mint igaz jó magyar ember, és ezt mi büszkén vállaljuk. Ugyanis nem vagyunk egy kategóriában. A Momentum bármiféle társadalmi háttér nélkül a semmiből nőtt ki szűk tizennyolc hónap alatt, köztudottan Soros György magyar választásokat befolyásoló milliárdjainak egyik lerakataként.


    - Mivel tudják igazolni, hogy a MIÉP nem kamupárt?

    A MIÉP történelmi párt, mely büszkén vállalja Istóczy Győző, Szabó Dezső, Németh László és Csurka István hagyatékát. Segélykiáltásunk a magyar haza, különösen az elnyomott, sanyargatott és kifosztott vidék Magyarországáért szól. Meg kell mentenünk a hazát. A Soros-zsidóknak ez nyilván nem tetszik, ezért gyaláznak bennünket. A jelenlegi választáson a MIÉP országos listát állított, 59 egyéni képviselőnket igazolta jogerősen vissza a választási bizottság. Egyre erősödik a hamvaiból főnixmadárként feltámadó MIÉP, és csatlakozott hozzánk a Betyársereg, az Erő és Elszántság, a Magyar Gárda, a Nemzeti Motorosok, és sok más tisztán gondolkodó magyar szervezet. Minderről részletesen tájékozódhat honlapunkon, a www.miepinfo.hu oldalon. Javaslom az Álmos Király Televízió.hu élő adásait munkanapokon este 7-9h között, ahol a Kárpát-medencei magyarság az egész világ magyarságával Soros-cenzúra nélkül beszéli meg legfontosabb nemzeti ügyeinket. Van okuk rettegni a Soros-pribékeknek. Ahogy 1919-ben a zsidó kommün kiváltotta a Nemzeti Hadsereg felállítását, úgy most a momentumos rágalmak megerősítik a nemzeti oldalt, és elsöprik a magyargyűlölő erőket. A leleplezett milliárdokkal szemben mi egyetlen fillér választási pénzt sem fordítunk nemtelen célra, mindennel el tudunk számolni a nemzet előtt. A Magyar Igazság és Élet Pártja valójában nem párt, hanem egy nemzetmentő mozgalom, amely a jelenkori végidőkben a zsigeri ösztönöket szólítja meg, az életerőt, az igazságot és a reményt erősíti a magyar szívekben.


    - Mi a MIÉP véleménye a Momentum Mozgalomról?

  • A Momentum legfőbb teljesítménye 266.151 db aláírás, mellyel csírájában fojtották meg a Budapesti Olimpiát, azaz nemzetellenes tevékenységből születtek. Bizonyítja ezt programjuk, melyben a terhességmegszakítás liberalizálását tűzik ki célul, azaz még több magyar embert szeretnének az anyaméhben meggyilkolni. Egy olyan országban, ahol az 1956-os szabadságharc leverése után a mai napig több mint tízmillió magyar öltek meg az anyaméhben, a momentumos népirtó program nagyobb pusztítást tervez, mint az összes háború, járvány és ínség együtt. A momentumos pártvezetők saját természetellenes elhajlásukat család- és nemzetellenes szintre emelik a homoszexuálisok és egyéb perverzek jogainak védőiként. Javasolni tudjuk, hogy maradjanak meg nézeteikben, és ne szaporodjanak, arról viszont gondoskodni fogunk, hogy terveikkel ellentétben ne tudjanak örökbefogadással magyar gyermekeket megrontani. A drogliberalizációs agyrém végképp leleplezi a momentumos trójai falovat. A Jóisten óvja meg a Momentumtól Magyarországot!


Tisztelt Tv2!

Az Országgyűlési Választásokra készülve a Magyar Igazság és Élet Pártja készen áll arra, hogy a Parlamenten kívüli legnagyobb nemzeti pártként nyilatkozzon, beszélgessen, részt vegyen a közéletben. Az elmúlt évek során totális médiacenzúra illette ezt a pártot, ám a listaállítással és 58 képviselő jelölt számára szükséges aláírások megszerzésével mindez a médiaszereplés hiány ellenére megváltozott, rohamosan erősödik a MIÉP iránt a közbizalom.

Arra kérjük a jelentős befolyásoló erővel rendelkező Tv2 vezetését, hogy a megváltozott helyzetnek megfelelően adjon esélyt a választópolgárok eléréséhez, ami Magyarország Alaptörvénye és a 2010. évi CLXXXV. törvényben foglalt tájékoztatási kötelezettség. Kérjük, vegyék figyelembe a választói akaratot, amely most, a kampány leghevesebb szakaszában a korábbi tiltó álláspont feladására késztet minden józanul gondolkodó tájékoztatási szervezetet, ahogyan az MTVA, az RTL Klub és a Kossuth Rádió is megváltoztatta velünk kapcsolatos korábbi álláspontját.

Kérem, amennyiben szándékuk az őszinte, egyenes, hiteles és becsületes tájékoztatás, jelezzék, hogy az április 8-ig hátrelévő szűk két hétben mely műsorban, milyen módon tudnak teret adni a MIÉP-pel kapcsolatos választói igénynek. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kutatási adatai alapján mindeddig a MIÉP-ről szóló tájékoztatás 0 százalékon áll az Önök televíziójában, ezért a listát állító 11. pártként kérjük, hogy közösen változtassunk ezen a választópolgárokat megtévesztő helyzeten. Tekintettel arra, hogy a TV2 nézői között is az országos aránynak megfelelő a támogatóink aránya, kérem jelezzék, hogy mikor, és mely műsorban tudunk változtatni ezen az arányon.

Tiszaeszlár, 2018. március 26.

Üdvözlettel:

Nagy Tibor

a MIÉP országos elnöke


KÖZLEMÉNY

A Magyar Igazság és Élet Pártja, valamint az Erő és Elszántság, a Betyársereg és más radikális nemzeti szervezetek megállapodást kötnek a 2018-as választásokkal kezdődő megújulásra.

A közös lista neve: Magyar Igazság és Élet Pártja. A szerződő felek kötelezik magukat, hogy a választási kampányban egymás tájékoztatása és kölcsönös beleegyezése nélkül sem párttal, sem civilszervezettel nem kötnek semmiféle szövetséget, megállapodást, részleges vagy teljes együttműködést. Egyebekben a szerződő felek minden tekintetben megőrzik identitásukat, autonómiájukat és önfejlődésük teljes lehetőségét, így a média nyilvánossága előtt is szabadon és függetlenül jelennek meg. Az alábbi tizenkét pont jelenti a szövetség alapértékét, melyhez kölcsönösen igazodva tiszteletben tartják egymás szervezeteinek egyéni eltéréseit.

Először: az ifjúság és a közoktatás kérdése

A MIÉP Ifjúsági Tagozata a nagy létszámú fővárosi tüntetésen minden jelenlévőnél határozottabban nyilvánította ki az oktatási reform, pontosabban radikális oktatási fordulat szükségességét. Középpontban a diákok állnak, ám ők nem kerülhetnek jobb helyzetbe a tanárok, a szülők és az egész társadalom gyökeres fordulata nélkül. Nem reform az amit akarunk, hiszen oktatási reformból az elmúlt évtizedekben jószerével minden esztendőre jutott egy, hanem radikális nemzeti fordulat, amit megkövetel a XXI. század. A nemzetállamok elleni támadás, melyet Soros György és Netanjahu, így szükségszerűen az utóbbi csatlósaként Orbán Viktor rendszere fémjelez, már az iskolában el kívánja venni fiataljaink jövőjét. Nagyon sikeresen teszik, hiszen a Pisa-felmérések szerint soha nem volt akkora romlás a magyar ifjúság tudati állapotában, mint az elmúlt évek során. A hazugság kultúrája helyett programunk az igazság kultúrája, a túlterhelt és alulképzett ifjúság helyett a szabadon fejlődő, nemzeti értékeinkhez igazodó új nemzedék. A fordulat alapja a jó olvasási, írási, fogalmazási, számolási és világlátási képesség, mert valljuk be, egyetemet végzett fiataljaink átlaga nem képes önmagát szabatosan kifejezni, és a diplomásoknak is véget ér a tudományuk, ha egy beadványt önállóan kell megszerkeszteniük, nem beszélve annak szóbeli kifejtéséről, az érvelés, a retorika és a dialektika tudományáról. Ifjúsági Tagozatunk korábban kifejtette álláspontját a több nyelvet magas szinten elsajátító nyelvoktatás kérdéséről. Szükségszerűen a nyelvvizsga hiányában eddig visszatartott sokezernyi diplomát azonnal ki kell adni, és nem tiltással, hanem támogatással kell serkenteni a nyelvtanulást. Történelmi mulasztást kell pótolnunk az érettségivel, vagy szakmunkás bizonyítvánnyal együtt járó jó szintű nyelvvizsga, jogosítvány és számítógépes ismeretek alapoktatásba helyezésével, a finnugor fajelmélet helyett valós történelmünk oktatásával.

Másodszor: az egészségügy szétverésének kérdése

Az egészségügyből kivont pénzt futball-stadionok építésére és hasonló nemzetpusztító giga-beruházásokra fordították. Ezeket le kell állítanunk, és minden magyar állampolgár számára alkotmányos alapjoggá kell tennünk az élethez és legmagasabb szintű egészségügyi ellátáshoz való jogot. Az egészségügyi dolgozók külföldre távozása, a mentősök tüntetése azt mutatja, hogy alapvető bajok vannak. Az átlag magyar sokszor olyan időpontot kap betegsége észlelésekor, ami előreláthatóan halála után lesz. Az elmúlt hónapokban sokszor fordult elő, hogy az azonnali ellátást igénylő beteget megvárakoztatták, így ott halt meg ellátatlanul a rendelőintézetben. Az ilyen ügyek máig nincsenek alaposan kivizsgálva, mert a politikai rendszer mindenre rátelepszik, és mindent megbénít.

Harmadszor: az igazságszolgáltatás kérdése

A pártpolitika olyannyira rátelepedett minden hatalmi ágra, hogy lényegében egy közös elnyomó rendszerré változtatta azt. Az igazságszolgáltatásban megszűnt a bíróságok függetlensége, az ügyészségek pártatlansága. A pártállami örökséget 28 év alatt sem sikerült levetkőzni, éppen azért, mert az alapokat nem tettük rendbe. A gazság és az igazság között látszólag egyetlen betű a különbség, a valóságban egymás gyökeres ellentétei, azaz gyökeres fordulattal kell felszámolnunk a titkos hálózatok rendszerét. A jelenlegi gazságszolgáltatást igazságszolgáltatássá kell változtatnunk, elvetve azt a most érvényes liberális alapvetést, mi szerint nincs igazság, csak különböző nézőpontok vannak. Az igazságszolgáltatás mellett a titkosszolgálatokat is súlyos mulasztás terheli, pártállami időket idéz a nemzeti oldal színe-javának megmagyarázhatatlanul gyors halála, amit egyetlen esetben sem követett alapos vizsgálat, pedig a közvélekedés tömegesen fejezi ki kérdőjeleit. Dr. Grespik László hajdani MIÉP-képviselő, Dr. Tóth Zoltán József alkotmányjogász, és sok más közöttünk élő bátor ember, mint az alcsúti juhász szándékos elpusztítása nem maradhat büntetlen. A felelősök az Országgyűlésben ülnek, ott van szükség alapvető változásra a vizsgálatok megindításához.

Negyedszer: az önkormányzatok kérdése

Ahogy az egész ország erkölcsi válságban van, úgy ennek minden következménye, a gazdasági, társadalmi és politikai válság naponta nehezíti és sokszor tönkre is teszi az átlagpolgár életét. Különösen a 2.000 fő alatti önkormányzatok felszámolásának szándéka mélyíti a válságot a Ceaușescu időket idéző falurombolássá, amit meg kell állítanunk. Ki kell mondanunk, a szabad iskolaállítás, az önálló élet jogát egyetlen településtől sem veheti el a kormányzat, mert az alkotmányos alapjogunk. Az önkormányzatokat a helyi hatalom egyetlen képviselőiként meg kell szabadítanunk a kormányhivatalok kettős hatalmi rendszerétől, az adminisztráció felesleges felduzzasztásától, és az ügyintézés bürokratikus bonyolultságától.

Ötödször: a népességfogyás kérdése

E kérdésben az elmúlt 28 év alatt semmi érdemi lépés nem történt, sőt, a statisztikák meghamisításával azt az egyszerű tényt is elhallgatják, hogy katasztrofális romlás történt. Az ország nagyobb felében száz megszületett gyermekből 90 fölött van a cigánygyerekek aránya, ami sem a cigányoknak, sem a magyaroknak nem jó. A társadalmi asszimiláció, a XXI. század követelményeinek megfelelő testi-, lelki- és szellemi szint megköveteli, hogy Magyarországon minden nemzedékben a fehér magyarok maradjanak többségben, ahogy ez ezer éven keresztül történt. A népességfogyás alapja a jövőkép, ami a magyar nemzet számára sokkal mélyebb gyökerű kérdés, mint Európa más országai számára, ezért kell ezt a középpontba helyeznünk.

Hatodszor: a migráció kérdése

A migránskérdés rendezésében kormánypárt és ellenzék egyaránt tévúton jár. Mindkét oldalon tapasztalható a tézis és antitézis közötti bizonytalanság, a nyílt, vagy burkolt betelepítés. Ki kell mondanunk: Magyarország csak úgy nyerheti vissza szabadságát, ha zéró toleranciát hirdet mindenféle betelepítéssel szemben. Nyugat-Európa országaiban, az Egyesült Államokban és az ENSZ-ben állami programmá tették a kényszerített fajkeveredést, ami az ő esetükben sokszor azzal magyarázható, hogy évszázadok óta azt az utat járják. Magyarország soha nem volt fajkevert ország, itt mindig fehér ember élt. Ki kell mondanunk: a migrációval szembeni zéró tolerancia nélkül hazánk elvész, ezért ez alapvető nemzeti kérdés.

Hetedszer: a magyar exodus

A külföldre először munkavállalás, majd letelepedés céljából távozott magyar polgártársainknak olyan feltételeket kell teremtenünk, hogy ne legyen számukra gazdasági- és kulturális sokk a hazaköltözés. Tapasztalatukra, szakmai tudásukra szükségünk van. Meg kell akadályoznunk a politikai- és gazdasági elvándorlást, ehhez először a Magyarországon működő multicégektől ugyanolyan átlagbért kell követelnünk, mint amit máshol megadnak. A magyar történelem legnagyobb exodusát egyetlen párt sem kezelte eddig, ezért a Magyar Igazság és Élet Pártjának kell ezt a kérdést felvállalnia.

Nyolcadszor: uniós tagságunk kérdése

Számos gazdasági tanulmány bizonyítja, hogy európai uniós tagságunk negatív mérlegű, sokkal nagyobb a veszteségünk, mint amit nyertünk vele. Választás elé kell állítanunk Brüsszelt! Vagy felszámolja a két és három sebességes Európát, azaz térségünk gyarmatosítását, vagy kilépünk az Európai Unióból. Az unión kívüli életből évezredes tapasztalatunk van, történelmünk nagyobb felében Magyarországot idegenek fosztogatták, rabolták és pusztították. Ennek egyszer és mindenkorra véget kell vetnünk. Több történelmi előképünk van a megoldásra. A Kelet-Európai Unió nem álom, hanem valóság a Visegrádi Négyek kibővítésével, Horvátország, Szerbia, Délvidék, Erdély és Kárpátalja felvételével. Kossuth Lajosnak a Duna-menti népek konföderációjáról való álma a szemünk előtt valósulhat meg. Ha ebbe az irányba nem történik változás, azzal végső tartalékaink kimerülését, nemzetünk pusztulását, a Kárpát-medence idegeneknek való átadását jelenti. Lengyelország a holokauszt megítélésében példaértékű döntést hozott az elmúlt napokban, amikor kimondta: a németek által lengyel földön létrehozott haláltáborokat aki lengyel haláltábornak nevezi, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ezt a döntést Magyarországra is ki kell terjeszteni azzal a többlettel, hogy az elnyomó rendszerek, a fasiszta és kommunista diktatúrák Magyarországon haláltáborokat működtettek, így ezek áldozatainak, túlélőinek és hozzátartozóinak kárpótlás jár.

Kilencedszer: elszámoltatás

Az elcsalt rendszerváltás miatt minden ciklus megígérte, de egyik sem teljesítette az elszámoltatás követelményét. A jelenlegi kormányzat Biszku Béla mentésével, a jogerős ítélet kimondásának miniszterelnöki parancsra történő elhalasztásával mutatta meg valódi természetét. Hazánk erkölcsi válsága minden egyéb válság forrása, ezért először ezt kell rendeznünk. Ki kell mondanunk: addig nem beszélhetünk rendszerváltásról, amíg a letűnt diktatúra pufajkásai, ávósai, verőlegényei és tömeggyilkosai büntetlenül élhetnek közöttünk. Az elszámoltatás a kezdet, amiből nem engedünk! Az életellenes bűnök elkövetői után a gazdasági bűnözőket is el kell számoltatnunk, a spontán- és valódi privatizációtól az olajszőkítésen át egészen a devizahitel csalássorozatig. Nem lehet egyetlen kérdést sem önmagában megoldani, ezért nem sikerült eddig rendezni a devizahiteles kérdést. A jelenlegi országgyűlés éppen azért nem oldja meg a devizahitelezés, a banki lakásfoglalás és a kényszer-kilakoltatás kérdését, mert annak haszonélvezői közé tartozik így vagy úgy, minden országgyűlési képviselő. Azok is haszonélvezők, akik azért kapnak magas havi képviselői juttatást, mert érdemben semmit nem tesznek az alapvető ügyekben. Egyetlen egy sem volt a képviselők között az elmúlt 28 évben, aki érdemen tett volna a gazdasági bűnözés felszámolásáért, ezért néven kell neveznünk a korábbi- és a jelenlegi ciklus minden egyes tagját a felelősök, sok esetben a bűnösök között.

Tizedszer: a választási rendszer kérdése

Miután az elmúlt ciklusokban egyetlen parlamenti párt sem tartotta meg választási ígéreteit, változtatnunk kell a választási rendszeren. A bonyolult, és minden esetben a hatalomnak kedvező felszorzásos rendszer helyett egyenesen arányos képviseleti rendszert kell felállítanunk, ahol egyetlen szavazat sem vész el, és az sem történhet meg, mint a jelenlegi rendszerben, hogy az elveszett szavazatok a kormányoldalt erősítik. Az országgyűlésnek pontosan kell tükröznie a választói akaratot! A demokrácia nem egy napra szól, hanem a választópolgárnak biztosítanunk kell alapvető jogát, hogy a meghasonlott képviselőjét visszahívhassa, és helyette hűséges képviselőt jelöljön!

Tizenegyedszer: az államadósság kérdése

Az elmúlt három évtized során bebizonyosodott, hogy a pártállami örökségként nyakunkba varrt államadósság kérdését Magyarország vezetői nem képesek kezelni, az államadósság több mint százszorosára duzzadt az eredetileg kölcsönkapott tőkének. Ilyen szintű uzsora-adósságot egyetlen állam sem képes kezelni, a mesterséges kamat-felszorzás az ország zsarolhatósága, idegen érdekek kiszolgálása végett történik. Ki kell mondanunk: a diktatúra felszámolásával az államadósság újratárgyalása elengedhetetlen. Nem csupán részleges elengedésről, hanem a fizetés teljes megtagadásáról kell döntenünk, hiszen az eredeti kölcsönadók pontosan tudták, hogy egy diktatúrát finanszíroznak, és annak a diktatúrának a lezárásával nem számíthatnak egyetlen fillér folyósítására sem.

Tizenkettedszer: alkotmányos rendünk kérdése

Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy a jogfolytonosság kérdésének elkerülése mélységesen mély válsághoz vezet. Magyarország 1944. március 19-én a német megszállással elveszítette önállóságát, és az a mai napig nem lett helyreállítva. A jelenlegi Alaptörvény jogfolytonos az 1990-es alkotmánnyal, ami jogfolytonos az 1949. évi XX-as törvénnyel, az úgynevezett Rákosi-féle szovjet típusú alkotmánnyal, az pedig jogelődjének nem a történelmi Magyarországot, hanem Kun Béla 133 napig tartó diktatúráját tekinti. Mindenk előtt helyre kell állítanunk Magyarország jogfolytonosságát! Ehhez a magyar nép akarata, egy szívvel, egy lélekkel való fellépése szükséges. A Magyar Igazság és Élet Pártja arra törekszik, hogy minden szinten helyreálljon a törvényes rend, és a mai Magyarország jogfolytonossá váljon Álmos, Árpád, Szent István, Szent László, a Hunyadiak, a Rákócziak, Kossuth, Horthy és az 1956-os szabadságharc társadalmi rendjével. Ebben közös a sorsunk, ezért küzdünk, ezért élünk, ezért halunk.

A MIÉP, az Erő és Elszántság, a Betyársereg és további radikális csoportok együttműködésének alapja:

  1. A MIÉP országgyűlési választási listáját támogatja, és azon a választásokon is indul az Erő és Elszántság, és néhány további nemzeti radikális civilszervezet.

  2. A képviselőnként a 2018-as országgyűlési választásra felvehető egymillió forintot sem a MIÉP, sem az Erő és Elszántság jelöltjei nem veszik fel, mert 2% alatti eredmény esetén azt vissza kell fizetni.

  3. A választások után az 1% fölötti eredményt elért pártok állami támogatást kapnak, melyet a MIÉP, valamint az Erő és Elszántság és más nemzeti radikális szervezetek az általuk önállóan állított jelöltek arányában osztanak meg. A viták és tévedések elkerülése végett a választások előtt a megállapodó felek írásban rögzítik, hogy hány jelöltjük van. A megállapodás kölcsönös elismerés és aláírás esetén érvényes.

Nagy Tibor

MIÉP elnök



Nagy Tibor MIÉP elnök ünnepi beszéde március 15-én

Hölgyeim, és Uraim!

Százhetvenedik évfordulóját ünnepeljük 1848 forradalmának és szabadságharcának. Százhetven év öt nemzedéknyi távolság, öt emberöltő telt el azóta. A mai fiúk apjuk, nagyapjuk, dédapjuk, ükapjuk és szépapjuk életére kell visszagondoljanak, hogy megértsék, mi történt akkor. Ekkora távolságból kell megértenünk, hogy mi mozgatta a magyar ifjakat 1848. március idusán, és az azt követő hónapokban, amikor fegyverrel kellett megvédenünk a Hazát.

Ma sem élünk más időket, ma is időszerű a 12 pont, amit előző napon a márciusi ifjak Landerer és Heckenast nyomdájába vittek. A nyomdagépet kézrátétellel lefoglalták, és kinyomtatták. Ilyen egyszerű a forradalom: kell hozzá 12 pont, ami megváltoztatja a világot. Ha elolvassuk, ma is mindegyik pont időszerű, és ez végtelenül szomorú, mert 170 év a történelemben is óriási idő.

1. pont

Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését.

Sajnos, ma is ugyanolyan cenzúra működik a médiában, mint akkor. A Magyar Igazság és Élet Pártja alig jut médiafelülethez, miközben a lényegesen kisebb támogatottságú, vagy éppen semmiféle táborral nem rendelkező kamupártok meghatározóak a médiában. Gondoljunk csak a már megszűnt, idegenszívű SZDSZ folyamatos médiabefolyásolására. Embereik mindenütt ott vannak, vírusosan terjesztik a magyar-gyűlöletet. A nemzeti érzelmű újságírók színét-javát a jelenlegi kormányzat távolította, és bevezette a 116 televízióra kiterjedő totális média cenzúrát, ahol a nemzeti radikalizmus számára nincs hely. Az idő kereke 170 éve megállt, pontosabban 170 éve előrébb tartottunk, mint ma. A kormány éppen ezen a héten lehelt lelket az önmagát túlélt, pártállami hangvételű Népszavába, a radikális nemzetellenesség lapjába. Puch László, az MSZP egykori rossz hírű pénztárnoka egy titkos helyen, a Mészáros Lőrinc által bérelt Hatvanpusztán találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, és megbeszélték, miként fogja a kormány a jövőben támogatni a levitézlett vörös szakszervezeti újságot. A Népszava több mint 80 százalékban a kormányzattól, az államtól és a befolyása alatt lévő nagyvállalatoktól kapott hirdetésekből él. Miközben Mészáros Lőrinc a vidéki lapokat felvásárolta, arra is ügyelnek, hogy tenyerükből etessék az ellenzék néhány kijelölt díszpéldányát. Ez mindennek nevezhető, csak szabad sajtónak nem. Maffia-jellegű csalás, a közvélemény félrevezetése, amit 1848 példája alapján fel kell számolnunk. Feltehetjük a kérdést: miért nem sikerült felszámolnunk? A bajok gyökere az elavult balliberális oktatási rendszerben van. A MIÉP Ifjúsági Tagozata a nagy létszámú fővárosi tüntetésen minden jelenlévőnél határozottabban nyilvánította ki az oktatási reform, pontosabban a nemzeti radikális oktatási fordulat szükségességét. Mindez nem azt jelenti, hogy szélsőséges fordulatot várunk, hiszen nem mi vagyunk szélsőségesek, hanem az a rendszer, amit örököltünk. Az oktatás középpontjában mindig a diákok állnak, ám ők nem kerülhetnek jobb helyzetbe a tanárok, a szülők és az egész társadalom gyökeres fordulata nélkül. Nem reform az amit akarunk, hiszen oktatási reformból az elmúlt évtizedekben jószerével minden esztendőre jutott egy, hanem radikális nemzeti fordulat, amit megkövetel a XXI. század. Meg kell szabadulnunk a szélsőségektől, és vissza kell helyeznünk a középpontba a nemzetet. Mi vagyunk középen, és tőlünk áll szélsőséges távolságra a jelenlegi Balog Zoltán-féle minisztérium embertelen szemléletű erőforrás-rendszere. Történelmi mulasztást kell pótolnunk az érettségivel, vagy szakmunkás bizonyítvánnyal együtt járó jó szintű nyelvvizsga, jogosítvány és számítógépes ismeretek alapoktatásba helyezésével, a hazug finnugor fajelmélet helyett valós történelmünk oktatásával.

2. pont

Felelős minisztériumot Budapesten!

A felelős minisztérium ebben az esetben felelős kormányzatot jelent, amelyre ma is szükségünk lenne. Nem nevezhető felelősnek az a kormányzat, amely kitartja Hegedűs Zsuzsa közpénz tolvajt azzal a jelszóval, hogy lakjon jól minden SZDSZ-es gyerek! Hiszen Hegedűs Zsuzsa, a miniszterelnök főtanácsadója annak a Kis Jánosnak a volt felesége, aki az SZDSZ-t alapította. Szintén e körből való Heller Ágnes magyargyűlölő holokauszt ideológus, aki egész életében Lukács György tanítványának vallotta magát. Lukács György, akinek múzeumot állít a jelenlegi hatalom, 1919 tavaszán közoktatásügyi népbiztos és politikai komisszár volt Kun Béla vörös hadseregében. A románok elől megfutó hadtestet 1919. május elején Poroszló község határában a Tisza hídnál megtizedeltette. A híd közelében a gát és a vasúti töltés derékszögében hajtották végre a kivégzéseket. A helyszínen hét tetemet találtak a hevenyészett tömegsírban: Csupor Lajos, Malik Ferenc, Fenyő Nándor, Sück Emil, Tóth Lajos és Varga Károly holttestét. A vörös terroristák kegyetlensége nem ismert határt. Devecserben például Bónyi Gyulát, a Járásbíróság elé állított őrt felszólítás nélkül meglőtték, majd a haldoklót rugdosták, mindkét szemét terrorista rohamkéssel kiszúrták. A megvakított Bónyi Gyula vízért könyörgött, mire Markos János terrorista a szájába vizelt. A megalázott embert hosszú kínzás után röhögve szitává lőtték. Ilyen emberek voltak Lukács György terroristái. Azon nem lepődünk meg, hogy Lukács György tanítványa, Heller Ágnes, a terroristák eszmei utóda, azon viszont elcsodálkozunk, hogy van olyan politikai párt Magyarországon, amely Heller Ágnes javaslatára választási szövetséget köt a lukácsista pribékek jelenkori utódával, az MSZP-vel és a DK-val. Ezért nincs rendszerváltás Magyarországon, mert ma is a hajdani pártállam működtetői, a terroristák kapják a legmagasabb nyugdíjat. Az oktatás és az egészségügy rendbetétele csak a terroristák jogutódainak kizárásával történhet meg. A jelenlegi kormányzat az egészségügyből kivont pénzt futball-stadionok építésére és hasonló nemzetpusztító giga-beruházásokra fordítja. Ezért nem jut oktatásra, egészségügyre. Ezeket az ostoba stadion-börtön beruházásokat le kell állítanunk, és minden magyar állampolgár számára alkotmányos alapjoggá kell tennünk a színvonalas oktatáshoz és legmagasabb szintű egészségügyi ellátáshoz való jogot. Manapság az átlag magyar sokszor olyan időpontot kap az egészségügyi intézményekben, ami előreláthatóan halála után lesz. Az elmúlt hónapokban sokszor fordult elő, hogy az azonnali ellátást igénylő beteget megvárakoztatták, így ott halt meg ellátatlanul a rendelőintézetben. Az ilyen ügyek máig nincsenek alaposan kivizsgálva, mert a politikai rendszer mindenre rátelepszik, és mindent megbénít. Hobbi építkezések helyett felelős kormány felelős döntéseire van szükség a banán-köztársasági állapotok felszámolásához.

3. pont 1848-ból:

Évenkénti országgyűlés Pesten.

Szabad országgyűlést kívánt a nemzet, és azt máig nem kapta meg. Láthatjuk, az Országgyűlésben gombnyomogató bandák garázdálkodnak. Nehéz ma országgyűlési képviselőnek lenni. A frakcióvezető bekiabálására három gomb közül kell eltalálni az igent. Huszonnyolc év óta folyamatosan képviselő lehet az, aki ezt vezényszóra ész nélkül megteszi. Fogalmuk nincs az elvtár-uraknak, hogy mit tesznek. Az ország tönkretételéért cserébe hatalmas munka nélküli pénz, befolyás, és korrupt vagyon a jutalmuk. Lopnak, csalnak, hazudnak ugyanúgy, mint korábban a kommunisták tették. E hajdani pályakezdők, akiket a titkosszolgálati rendszerváltás egyenesen a Parlamentbe vezényelt, úgy öregedtek meg, hogy egyetlen napig se lehettek pályakezdők. Elfelejtették eredeti jogász, közgazdász végzettségüket, és politikusként lejáratták pártjukat, és szétrabolták hazánkat, a szép Magyarországot.

Az igazságszolgáltatás mellett a titkosszolgálatokat is súlyos mulasztás terheli. A pártállami idők továbbélését jelzi a nemzeti oldal színe-javának megmagyarázhatatlanul gyors halála, amit egyetlen esetben sem követett alapos vizsgálat. Nem vizsgálták ki Csengey Dénes 1991. április 8-ai halálának körülményeit. Ugyanez a sors jutott Dr. Grespik László hajdani MIÉP-képviselőnek, vagy ebben az évben Dr. Tóth Zoltán József alkotmányjogásznak, és sok más közöttünk élő bátor embernek. A felelősök az Országgyűlésben ülnek! Szükség lenne alapvető személyi változásokra a vizsgálatok megindításához. Baranyai János MDF-es képviselőt például 1991-ben a harmadik emeleti lakása előtt a lépcsőházba dobták le a korláton keresztül. Egy másik kivizsgálatlan eset: 2003. november végén úgymond felakasztotta magát egy 49 éves kétgyermekes asszony, aki férjével együtt az egyik legnagyobb libatenyésztő volt. Azóta sokan haltak meg hasonlóan Bajnai Gordon Hajdú Bét-es áldozatai közül, és egyetlen esetben sem nevezték meg a tetteseket.

P. Györgyné, 47 éves budapesti asszony 2004. február 5-én a Köztársaság téren, az MSZP pártszékház kapujában gyújtotta fel magát. A nála lévő táblán ez állt: "TOLVAJOK, HAZAÁRULÓK!" A történteket a teljes híripar elhallgatta. Eltüntették az emlékező mécseseket is. Ebben a városban csak a Szabadság téren lehet a magyar szabadság ellenségeinek mécsest, cipőt, bőröndöt és mindenféle padlásról összehordott hulladékot mementóként elhelyezniük.

Ugyanolyan kétségbeesett cselekedet volt ez az égő fáklyás eset, mint 1969. január 20-án, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén Bauer Sándor 17 éves tanuló önégetése. Ifjú életének kioltásával a kommunista diktatúra ellen tiltakozott, és valljuk be, ma is sok Bauer Sándor látja kilátástalannak az életét.

2011. október 6-án S. Éva óbudai devizahiteles asszony a rendőri kilakoltatás elől ugrott a halálba. Leánya azt mondta: "Anyám többször említette nekem, hogy lakásmaffiát sejt az ügy hátterében. Három munkát vállalt, mégsem keresett annyit, hogy törleszteni tudja a 2006-ban felvett 4,8 millió forintos tartozását. A földhivatali tulajdoni lap szerint 134 millió 618 ezer forintra nőtt a tartozása." A sort napestig lehetne folytatni, nagyon sok az áldozat. A felelősök között első helyen a parlamenti politikusokat kell említenem, mert ők változtatták, csűrték-csavarták úgy a törvényeket, hogy nekik jó legyen, az ország népe pedig tömegesen tönkre menjen.

4. pont

Törvény előtti egyenlőséget kívánt 1848-ban a magyar nemzet polgári és vallási tekintetben.

Mindez azért történt, mert a magyar ember saját hazájában alávetett volt, és ma is az. Az országgyűlésben olyan személyek hozzák a törvényeket, akiknek rejtett izraeli vagy más állampolgárságát a választók nem tudhatják meg. Most is olyan választás előtt állunk, amikor a törvény erejével titkolják az országgyűlési képviselő-jelöltek állampolgárságát, vallását, állampárti és egyéb titkolt kötődéseit. A Magyar Igazság és Élet Pártja minden képviselő-jelöltjét átvilágítja, és kiszűri soraiból a volt MSZMP-seket, ávósokat, pufajkásokat, III/III-as, vagy más besúgókat, tartótiszteket, ügynököket, verőlegényeket, és idegen országok titkosszolgáit. Egyetlen más pártot sem ismerek, amely ezt ilyen következetesen megtenné. A jelenlegi hatalom hol kormányon, hol ellenzékben immáron 28 éve együttműködik a terrorista-gyökerű baloldallal, hogy az ügynöklisták ne kerüljenek napvilágra. Legutóbb 2018. július elsejét jelölték ki az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalának időpontjául. Ezzel bizonyítható, hogy most is ügynökökre szavaz a választópolgár, hiszen a képviselő elvtárs-urak gondosan ügyeltek arra, hogy a lista a választás után kerüljön napvilágra, amikor saját ügynökeik már védve vannak.

Az erkölcsi válság minden következménye, a gazdasági, társadalmi és politikai válság naponta nehezíti és teszi tönkre az átlagpolgár életét. Vidéken a 2.000 fő alatti kisközségek önkormányzatainak felszámolása mélyíti a válságot. Ceaușescu-időket idéző falurombolás ez, amit meg kell állítanunk. Ki kell mondanunk, a szabad templom és iskolaállítás jogát. Az önálló élet jogát egyetlen településtől sem veheti el a kormányzat, mert ez alkotmányos alapjogunk, akár városban, akár falun, akár tanyán élünk. Az önkormányzatokat a helyi hatalom egyetlen képviselőiként meg kell szabadítanunk a kormányhivatalok kettős hatalmi rendszerétől, az adminisztráció felesleges felduzzasztásától, és az ügyintézés bürokratikus bonyolultságától.

5. pont

Nemzeti őrsereget kívánt 1848-ban a magyar nemzet.

A márciusi forradalom után néhány nyári hónap alatt felállt a honvéd sereg, és Pákozdnál szeptember végén megverte Jellasics Habsburg-hű seregét. Ma Magyarországon az elmúlt 28 év alatt még a kommunista hadsereg maradványát is leépítették, szétlopták, hazavitték. Pizsamás tábornokok sokasága gazdagodott meg a felszerelés kiárusításán. Az Iszlám Állam fegyverzetének jelentős része ismeretlen úton Magyarországról került a terroristákhoz, tankokat és repülőgép alkatrészeket is juttattak kezükre. A Nemzeti Hadsereg, amit Horthy Miklós néhány hónap alatt állított fel 1919-ben, ma álomnak tűnik. A Magyar Igazság és Élet Pártja ezen a nyomon jár. Tisztában vagyunk azzal, hogy 1848, 1920 és 1956 nemzeti hőseinek példáját kell követnünk, és hatalomra kerülve első lépésként a Nemzeti Hadsereget fel kell állítanunk, különben elvész a Haza!

A népességfogyás megállítása érdekében semmit nem tett az elmúlt 28 év kormányzata. A statisztikák meghamisításával azt az egyszerű tényt is elhallgatják, hogy katasztrofálisan romlik a helyzet. Az ország nagyobb felében száz megszületett gyermekből 90 fölött van a cigánygyerekek aránya, ami sem a cigányoknak, sem a magyaroknak nem jó. A társadalmi asszimiláció, a XXI. század követelményeinek megfelelő testi-, lelki- és szellemi szint megköveteli, hogy Magyarországon minden nemzedékben a fehér magyarok maradjanak többségben, ahogy ez sok ezer éven keresztül történt. A magyar egy fehér nép, és ennek így kell maradnia. A népességfogyás alapja a jövőkép hiánya, ami a magyar nemzet számára sokkal mélyebb kérdés, mint a gyarmattartó nyugat-európai országok számára, ezért ezt kell a középpontba helyeznünk.

Hölgyeim és Uraim!

6. pontként közös teherviselést kívánt 1848-ban a Magyar Nemzet!

A jelenlegi adórendszer a Gyurcsány Ferenc és Mészáros Lőrinc-féle gazembereknek kedvez. A 15 százalékos adókulcs a szegény embernek mérhetetlenül nehéz, mert többszöri adózással, 27 százalékos áfával a legszegényebbek életlehetőségét veszi el. Nagy-Britanniában például az alapvető élelmiszerekre nincs áfa, nincs adó, mert azokhoz alanyi jogon jut az átlagember, ezért a megélhetés költségek a legalsó népréteg számára sokkal kedvezőbbek. Ahogyan gróf Széchenyi István sok szempontból az angol példát követte, úgy nekünk is a jó dolgokat át kell vennünk. Három millió koldus országában ép ésszel nem is tehetünk másként. A legszélesebb rétegek terheit csökkentenünk kell, miközben az állami pénzekből meggazdagodottak számára progresszív adót kell bevezetnünk. Jóval 15 százalék fölé kell emelnünk számukra a közteherviselés arányát. Svédországban a leggazdagabbak bőven 90 százalék fölötti adót fizetnek, és ettől még igen jól működik a svéd állam. Mi nem lehetünk annyira gazdagok, hogy cégéres adócsalókat futni hagyjunk, sőt, az állam mesterségesen leszorítsa a terheiket.

A migránskérdés, amit a jelenlegi kormányzat a választási kampány középpontjába állít, csak következménye az egész Európát, de különösen Magyarországot posványban tartó erkölcsi válságnak. A kormánypárt és ellenzék egyaránt tévúton jár. Mindkét oldalon tapasztalható a tézis és antitézis közötti bizonytalanság, a nyílt, vagy burkolt betelepítés tűrése, támogatása. Egyedül a Magyar Igazság és Élet Pártja mondja ki: Magyarország csak úgy nyerheti vissza szabadságát, ha zéró toleranciát hirdet mindenféle betelepítéssel szemben. Nyugat-Európa országaiban, az Egyesült Államokban és az ENSZ-ben programmá tették a kényszerített fajkeveredést, ami az ő esetükben sokszor azzal magyarázható, hogy évszázadok óta gyarmattartó és gyarmat viszonyában gondolkodnak. Magyarország soha nem volt gyarmattartó, fajkevert ország, itt mindig fehér ember élt. Ki kell mondanunk: a migrációval szembeni zéró tolerancia nélkül hazánk elvész! Nem pártprogram ez, hanem alapvető nemzeti érdek.

7. pont

Az úrbéri viszonyok megszüntetését kívánta 1848-ban a magyar nemzet.

Magyarországon új földesurak kasztját hozta létre a Fidesz és a szocialista-liberális hatalom. Csányi Sándornak, a hajdani párttitkárnak ma nagyobb vagyona van, mint hajdanán a Hunyadiaknak, Zrínyieknek, Rákócziaknak volt. Mindez közvagyonból, aminek a hiányát magyarok milliói szenvedik meg. Szüntessük meg a jelenkori úrbéri viszonyokat, adjuk vissza a magyar embernek azt, ami kezdettől az övé volt! Ha nem tesszük meg, újabb egymillió magyar ragad vándorbotot. A magyar exodus kérdése, egymilliónál több honfitársunk idegenbe távozása a legégetőbb bajunk, aminek még az említése is le van tiltva a cenzúrázott médiában. Külföldre először munkavállalás, majd letelepedés céljából távozott magyar polgártársainknak új feltételeket kell teremtenünk, hogy ne legyen számukra gazdasági- és kulturális sokk a hazaköltözés. Tapasztalatukra, szakmai tudásukra szükségünk van. Meg kell akadályoznunk a politikai- és gazdasági elvándorlást, ehhez először a Magyarországon működő multicégektől ugyanolyan átlagbért kell követelnünk, mint amit máshol megadnak.

8. pont

Esküdtszéket kívánt 1848-ban a magyar nemzet, mégpedig képviselet-egyenlőség alapján.

Tapasztaljuk, a diktatúra ma is folyamatos, a Kádár-rendszer nem ért véget. A hatalmi ágak szétválasztása Magyarországon máig nem történt meg. Ékes példa erre Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke, aki állampárti családtag, Szájer József Fideszes európai képviselő felesége jogán a pártos bíráskodás felügyelője. Az igazságszolgáltatás függetlensége alapkövetelmény, amit a pártállami bírák tevékenységének felfüggesztésével kell kezdenünk. Az igazságszolgáltatás kérdése felveti uniós tagságunk ügyét, hiszen éppen az Európai Unió erőltette ránk a diktatúrával jogfolytonos rendszerváltást. Számos gazdasági tanulmány bizonyítja, hogy európai uniós tagságunk negatív mérlegű, sokkal nagyobb a veszteségünk, mint amit nyertünk vele. Választás elé kell állítanunk Brüsszelt! Vagy felszámolja a két és három sebességes Európát, azaz térségünk gyarmatosítását, vagy kilépünk az Európai Unióból! Az unión kívüli életről évezredes tapasztalatunk van. Történelmünk nagyobb felében Magyarországot idegenek fosztogatták, rabolták és pusztították, és az Unió ma is ezt teszi. Ennek egyszer és mindenkorra véget kell vetnünk. Több történelmi előképünk van a megoldásra. A Kelet-Európai Unió nem álom, hanem valóság a Visegrádi Négyek kibővítésével, Horvátország, Szerbia, Délvidék, Erdély és Kárpátalja felvételével. Kossuth Lajosnak a Duna-menti népek konföderációjáról szóló álma a szemünk előtt valósulhat meg. Ha nem történik változás, az végső tartalékaink kimerülését, nemzetünk pusztulását, a Kárpát-medence idegeneknek való átadását jelenti. Lengyelország a holokauszt megítélésében példaértékű döntést hozott az elmúlt napokban, amikor kimondta: a németek által lengyel földön létrehozott haláltáborokat aki lengyel haláltábornak nevezi, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ezt a döntést Magyarországra is ki kell terjesztenünk azzal a többlettel, hogy az elnyomó rendszerek, a fasiszta és kommunista diktatúrák Magyarországon haláltáborokat működtettek, így ezek áldozatainak, túlélőinek és hozzátartozóinak jóvátétel és kárpótlás jár.

9. pont

Nemzeti Bankot kívánt 1848-ban a magyar nemzet.

Megkaptuk, de nem úgy, ahogy szeretnénk. A globális bankrendszer olyannyira kiépült Magyarországon, hogy még a forint utánnyomásáról is a frankfurti központi jegybankban döntenek. Matolcsy György, a Nemzeti Bank vezetője saját családi és baráti körét a devizahitelesek árfolyamnyereségéből és más pénzügyi spekulációkból fedezi. Ebben a bankban egy család-közeli vezető magasabb fizetésért dolgozik, mint az amerikai elnök. A korrupció felszámolását a Magyar Nemzeti Bankban kell kezdenünk, és el kell számoltatnunk a tolvaj vezetőket. A Nemzeti Bank aranykészletét, több mint 70 tonna aranyrudat Surányi György liberális elnök annak idején kivitette az országból. Az elmúlt héten 3 tonna aranyat nagy csinnadrattával hazahoztak, és most azt akarják elhitetni, hogy ennyi aranya van a Magyar Hazának. Követeljük teljes aranykészletünk elszámolását, a maradék 70 tonna hazahozatalát, továbbá a világháború alatt kivitt három aranyvonat visszaszolgáltatását. Az ügyet nemzetközi bíróság elé kell vinni, a felelősöket, a tolvajokat börtönbe kell zárni! Az idegenben őrzött magyar aranykincset haza kell hozni! Ide tartozik a nyugat-európai múzeumokban őrzött történelmi aranykincsünk, például a Nagyszentmiklósi aranykincs, Bocskai István koronája, és az Európa minden egyházi és világi kincstárában megtalálható rovás-írásos hun-magyar aranykincs.

A bankrendszer idegenségének egyik fő oka az elszámoltatás hiánya. Az elcsalt rendszerváltás miatt minden ciklus megígérte, de egyik sem teljesítette az elszámoltatást. A jelenlegi kormányzat is így került hatalomra 2010-ben, majd Biszku Béla mentegetésével, a jogerős ítélet miniszterelnöki parancsra történő halasztásával megmutatta valódi természetét. Hazánk erkölcsi válsága minden egyéb válság forrása, ezért először ezt kell rendeznünk. Ki kell mondanunk: addig nem beszélhetünk itt semmiféle rendszerváltásról, amíg a letűnt diktatúra pufajkásai, ávósai, verőlegényei és tömeggyilkosai büntetlenül élhetnek közöttünk. Az elszámoltatás a kezdet, amiből nem engedünk! Az életellenes bűnök elkövetői után a gazdasági bűnözőket is el kell számoltatnunk, a spontán- és valódi privatizációtól az olajszőkítésen át egészen a devizahitel csalássorozatig.

10. pont

1848-ban azt kívánta a magyar nemzet, hogy a katonaság esküdjék meg az alkotmányra, és magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.

Az a szövetségi rendszer, amelybe a Varsói Szerződés felbomlása után kerültünk, azonos azzal az antanttal, amely 1920-ban feldarabolta a Történelmi Magyarországot. Ellenségeink gyarmataként világos, hogy nem lehetünk szabadok, ezért az alapokat kell rendbe tennünk. Magyarországnak nincs alkotmánya, nincs mire felesküdnünk. A Történelmi Alkotmányunk jogfolytonossága nem állt helyre. 1944. március 19-én, a német, majd szovjet és később a globális megszállás következett, ami azt a furcsa helyzetet hozta, hogy máig Kun Béla diktatúrájával, Rákosi proletárdiktatúrájával, és Kádár népköztársaságával jogfolytonos az alaptörvény. Követeljük a Történeti Alkotmány helyreállítását.

A törvényesség helyreállításából következik a jelenlegi torz választási rendszer kérdése. Miután az elmúlt ciklusokban egyetlen parlamenti párt sem tartotta meg választási ígéreteit, változtatnunk kell a választási rendszeren. A bonyolult, és minden esetben a hatalomnak kedvező felszorzás helyett egyenesen arányos képviseleti rendszert kell felállítanunk. Egyetlen szavazat sem vész el, és az sem történhet meg még egyszer, mint jelenleg, hogy az elveszett szavazatok a kormányoldalt erősítik. Az országgyűlésnek pontosan kell tükröznie a választói akaratot! A demokrácia nem egy napra szól, hanem a választópolgárnak biztosítanunk kell alapvető jogát, hogy a meghasonlott képviselőjét visszahívhassa, és helyette hűségeset jelöljön.

11. pont

A politikai státusfoglyok szabadon bocsáttassanak! - követeltük 1848-ban.

Magyarországon a valódi terroristák, az állampárt hajdani és jelenlegi kiszolgálói, a lukácsista, hellerista terroristák szabadon garázdálkodhatnak, miközben ártatlan magyar embereket, például Budaházy Györgyöt ügynökökkel terhelt bíróságok minősítenek terroristának. Követeljük a politikai foglyok szabadlábra helyezését, és teljes kárpótlásukat a 2002, majd 2006 óta üldöztetésben eltöltött évekért! Látnunk kell, hogy a politikai foglyokat a gyarmattartók akarják a magyarok soraiból börtönbe záratni, minden magyar megfélemlítésére. Ha valóban meg akarunk szabadulni a gyarmati léttől, akkor először az államadósság kérdését kell rendeznünk. Az elmúlt három évtized során bebizonyosodott, hogy a pártállami örökségként nyakunkba varrt államadósságot Magyarország vezetői nem képesek kezelni. Bevett módszer ez! Az államadósság több mint százszorosára duzzadt az eredetileg kölcsönkapott tőkének. Ilyen szintű uzsora-adósságot egyetlen állam sem képes kezelni. A mesterséges kamat-felszorzás az ország zsarolhatósága végett történik. Ki kell mondanunk: a diktatúra felszámolásával az államadósság újratárgyalása elengedhetetlen! Nem csupán részleges elengedésről, hanem a fizetés teljes megtagadásáról kell döntenünk! Az eredeti kölcsönadók pontosan tudták, hogy egy diktatúrát finanszíroznak, és annak a diktatúrának a lezárásával nem számíthatnak egyetlen további fillér folyósítására sem. Zárjuk le a diktatúrát! Tagadjuk meg az uzsora fizetését!

12. pont

Unió Erdéllyel - hangzott 1848-ban, és zárszóként mi mást mondhatnék: a magyarság ma is a Kárpát-medence legnagyobb lélekszámú államalkotó nemzete, pedig Trianonban tíz felé szabdaltak bennünket. Az elszakított nemzetrészeink számára teljes jogegyenlőséget, a határok felszámolását, a közel száz év kártételeinek kárpótlását követeljük! Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy a jogfolytonosság, az államadósság, az elszámoltatás kérdésének folyamatos elkerülése mélységesen mély válsághoz vezetett. Rosszabb ma a helyzetünk, mint a Kádár-rendszer végén, pedig azt akartuk megváltoztatni. Tehát mindenek előtt helyre kell állítanunk Magyarország jogfolytonosságát! Ehhez a magyar nép akarata, egy szívvel, egy lélekkel való fellépése szükséges. A Magyar Igazság és Élet Pártja arra törekszik, hogy minden szinten helyreálljon a törvényes rend, és a mai Magyarország jogfolytonossá váljon Álmos, Árpád, Szent István, Szent László, a Hunyadiak, a Rákócziak, Kossuth, Horthy és az 1956-os szabadságharc társadalmi rendjével. Petőfi Sándor szobránál egy szót kell magasba emelnünk, amit ő mondott ki először e Hazában: VILÁGSZABADSÁG! De azt tudnunk kell, hogy ennek eléréséhez először Magyarországot kell szabaddá tennünk!

Hölgyeim és Uraim!

Az elhangzottakból láthatják, hallhatják, hogy a '48-as ifjak 12 pontja és a MIÉP választási 12 pontja azonos. Magyarország jövője a tét. A változás azon múlik, hogy hányan állnak mellénk. Elindulhat a változás egy hónapon belül, de ha nem lesz kellő támogatottságunk, akár fél évszázadot is késhetünk. A jelenlegi politikai kínálatban 600 párt és több ezernyi civil szervezet közül alig akadt néhány, amely hozzánk hasonlóan, a honalapítók és szabadsághősök szándéka mentén képzelte el Magyarország jövőjét. Minden azon múlik, hogy mikor alakul ki a többség e nemzetmentő 12 pont mellett. Erre emlékeztet bennünket 1848. Ezért ünnepeljük a március 15.-i forradalmárokat.

Isten áldja a magyar hősöket!

Isten áldja az áldozatot hozó magyar népet!

Isten áldja meg az igaz magyar embereket!

Köszönöm figyelmüket!


KÖZLEMÉNY

A Magyar Igazság és Élet Pártja fájdalommal közli, hogy meghalt Rozgonyi Ernő országgyűlési képviselő-jelölt, a párt pénzügyminiszter jelöltje.

Rozgonyi Ernő régi, magas rangú katonacsaládban Budapesten született 1933. augusztus 16-án. Édesapja, Rozgonyi Ernő közgazdász doktor, édesanyja német-olasz tanárnő. Családjától a háború utáni bolsevista diktatúra "államosítás" címén mindent elrabolt. Származása miatt egyetemi tanulmányait nem engedélyezték, ezért geodétaként dolgozott, minden évben egyetemi felvételit téve 12 éven keresztül.

Sorkatonai szolgálatot teljesített, amikor 1956. október 24-én az OLLEP Építő Törzs tisztjei bezárták a körletbe, és november 4-én a szovjet Vörös Hadsereg lefegyverezte, majd másnap szélnek eresztette a büntető-építő század minden tagját. A hadseregben megtapasztalta Rozgonyi Ernő a kommunisták züllöttségét és bűnszervezeti működését. 1962-ben jutott be a Pénzügyi és Számviteli Főiskola esti tagozatára ipari-számviteli szakra, ahol négy évvel később jeles államvizsgát tett. A Pénzügyminisztériumban felfigyeltek a tehetséges, nyelveket beszélő, képesítésénél sokkal műveltebb közgazdász szakemberre, és az új gazdasági mechanizmus jegyében már nem volt akadály a származása. 1966. október 16-án lett a Pénzügyminisztérium alkalmazottja, ahol építőipari pénzügyi kérdésekkel foglalkozott. Az ortodox kommunista vonal felszámolta az enyhülés korszakát, és néhány év múlva már üldözték az új gazdasági mechanizmus kidolgozóit. 1970. szeptemberében hamis vádak alapján őrizetbe vették Rozgonyi Ernőt, és izgatás címén vádat emeltek ellene. A fizikai és lelki megpróbáltatás a legszigorúbb börtönbüntetést, Szovjetunió-beli internálást helyezett kilátásba, ám a politikai helyzet változása miatt pénzbírsággal szabadult.

1974-ben a VI. kerületi Közlekedési Építésügyi és Lakáspolitikai Főosztályra került, ahol politikai nézetei és szakmai tájékozottsága miatt állandó fenyegetésben tevékenykedett. 1984-ben a SZÖVOSZ Lakásszövetkezeti Főosztályára került, ahol szintén az MSZMP KB ortodox kommunista szárnyával találta magát szemben. A rendszerváltáskor a széteső SZÖVOSZ egyik utódának lett ügyvezető igazgatója. A Pénzügyminisztériumban figyelemmel követték a tehetséges szakember pályáját, és 1992 tavaszán a Kincstári Vagyonkezelő gazdasági igazgatójává nevezték ki. Mivel Rozgonyi Ernő nem volt hajlandó a privatizációnak nevezett szabad-rablásban cinkossá válni, életveszélyes fenyegetések és tettlegességig terjedő meghurcolás után 1994-ben nyugdíjba vonult. 1998-2002 között a Magyar Igazság és Élet Pártja országgyűlési képviselőjeként frakcióvezetői és szakbizottsági feladatokat látott el, becsülettel védte a nemzeti érdeket, éjjel-nappal dolgozott.

A Posta Bank veszteségeinek okát vizsgáló albizottság tagjaként ismét életveszélyes fenyegetések sorát kapta, amihez a korábbi évtizedek alatt hozzászokott. A Jobbik a MIÉP legjobb szakembereit igyekezett megnyerni a 2010-es választások előtt, így Rozgonyi Ernő is újra országgyűlési képviselő lett, miután a párt programjának és európai uniós választási programjának egyik kidolgozójaként. A Jobbikban tapasztalt túlkapások és a nemzeti vonaltól való eltérés miatt ellentétbe került Vona Gáborral, aki felszólította, adja vissza a képviselői mandátumát. A Jobbik elnöke nyilatkozta róla: "együttműködési készséget egyáltalán nem mutatott, és az ügyét tárgyaló frakcióülésre külön kérésemre sem jelent meg". Rozgonyi Ernő kilépett a Jobbik frakcióból, és független képviselőként lelkiismeretére hallgatva folytatta a nemzet szolgálatát.

A megújuló Magyar Igazság és Élet Pártja folyamatos tagjaként Rozgonyi Ernő országgyűlési képviselő-jelöltként indult a 2018-as választásokon, és lényegesen több ajánló aláírást gyűjtött össze a törvényben előírt 500-nál. 2018. március 3-án, szombaton éjjel lett rosszul lakásában, kórházba szállították, ahol életét veszítette. A feleségét a kórház nem értesítette, ezért csak másnap, látogatása során tudta meg, hogy férje elhunyt. Halála körülményei kivizsgálásra szorulnak.

A párt Elnöksége megdöbbenve értesült a szomorú hírről, és kimondja mindazok felelősségét halálában, akik életét úgy a múltban, mint a jelenben megnehezítették. A magyarság érdekeit képviselők üldözése ma is a hatalom és az abban megbúvó idegen érdeket képviselők alaptevékenysége, így a magyarság legjobbjai ellehetetlenítését úgy a diktatúra évtizedeiben, mint a jelenlegi átmeneti időszakban megbízás alapján viszik tovább.

A Magyar Igazság és Élet Pártja saját halottjának tekinti Rozgonyi Ernőt, aki a magyarság ötszáz éves szabadságküzdelmének jelenkori hősi halottja.

       Tiszaeszlár, 2018. március 5-én.


Nagy Tibor

a Magyar Igazság és Élet Pártja országos elnöke 




Erő és Elszántság

Jobbikosok útja a MIÉP-ig

  • Az Erő, és Elszántság alapítója, a vecsési Jobbik alapítója, és hajdani MIÉP tag. Szabó Attila. Miért jöttél el?

  • Üdvözlök mindenkit. Hívásra érkeztem. A MIÉP hívott meg most erre a beszélgetésére, azért jöttem ide. És mivel eljöttem, azért hoztam egy gondolatébresztőt. Egy kötelezettségekkel nem járó gondolatébresztőt hoztam, amit most mondjak is el? Vágjunk a közepébe?

  • Persze.

  • Azzal kapcsolatosan, hogy az Erő, és elszántság nevű, jelen pillanatban még civil társaság, tehát mozgalom erőteljesen politizál, és a radikális oldalon van. Tehát radikális oldalról jött emberekből áll, úgyszintén, mint a MIÉP. Ezek fiatalok. Az Erő, és elszántság fiatal emberekből áll, míg a MIÉP - és minden tiszteletem az övéké és nem rossz szándékkal mondom, de idősebb harcosokból, akik már megették a kenyerük javát, viszont láttak nagyon sokat, és tapasztaltak nagyon sokat. Mi arra gondoltunk, hogy ha mi is szétszalámizzuk teljesen magunkat, mint a baloldal, ez a Gyurcsány féle történet; én például nem tudnám felsorolni most a baloldali pártokat. Nem is nagyon akarom, de nem is tudnám felsorolni. Életben tartják egymást, de mégis széthúznak. Na hogyha mi is ezt fogjuk csinálni, akkor itt senkinek semmi esélye nincs, és ez az ördögi terv - mert másnak nem tudom nevezni jelen pillanatban a jobbiknak ezt a polgáriasodását, vagy én nem is tudom mibe burkolt nemzetrombolás. Ezt nem tudjuk másképp átvészelni, csak hogyha mi radikálisok együtt maradunk. Mi nem akarunk kormányozni. Úgy gondolom. Egyenlőre természetesen. Nem lehet ez a cél, hogy mi kormányozni akarunk. Mi érdeket akarunk képviselni. Mi azt szeretnénk, hogy ennek a rétegnek, ami kézzel fogható, 5 - 15 - 20 százalék között mérhető, de 5 - 10 százalék biztosan van, de ezek nagyon óvatos becslések voltak. Ezeknek az érdekképviseletét szeretnénk. Viszont szanaszéjjel csak maroknyi érdekeket tudunk képviselni. Együtt, egységesen mégiscsak tudnánk a radikális oldalt képviselni.

  • Annak idején, amikor a MIÉP-ből a Jobbikba átmentél, akkor úgy nézett ki, hogy a Jobbik lesz az erősebb, és a radikálisabb nemzeti párt, hiszen Csurka István a halálához közeledve már inkább a konszenzust, mintsem a konfliktust kereste. És a radikális érdekeknek a felvállalása az a jobbikban valami furcsa változáson ment keresztül. Mi a garancia arra, hogy nem történik meg ugyanaz?

  • Tudtam, hogy ez a kérdés fel fog merülni, ez mindenkiben felmerül. Hiszen ma ez a legfontosabb kérdés minden radikálisnak. Pont ezért mondom én, hogy Vona Gábornak ez a módszere, ez a lépése, amit most elkövetett, sokkal jobban nemzetromboló, mint bármelyik tenyésztett politikusé. Én úgy hívom őket, hogy tenyésztett politikus, mert Gyurcsánytól Orbánon át Fodorig, és még sorolhatnám a neveket. Ezek tenyésztett politikusok, akik tudták, hogy politikusok lesznek, hiszen Soros György, a most démonizált Soros György, ami valóban az, egy démon, de most ugye egy kicsit már a túloldalra került. Ő finanszírozta ezeknek az embereknek a pályafutását. Ők tudták, hogy politikusok lesznek. Míg a Jobbikból előkerülő emberek nem tudták, hogy politikusok lesznek, nem ennek készültek, hanem az emberek, a mi, a radikális emberek hátán fölmászva kerültek oda, ahol most vannak. És valóban. Annak idején is föltették a kérdést nagyon sokan, hogy mi a garancia arra, hogyha bekerültök, akkor nem lesz lopás és a többi, és a többi. Hát, hogy ők akkor arra mit válaszoltak, azt nem tudom, hogy én most mit válaszolok... Semmi. Semmi garancia nincs erre. Mi vagyunk maga a garancia. Ezen az oldalon úgy, mint a MIÉP-ben emberek tizen - huszon - harminc - ötven, a MIÉP-ben akár már 60 éve is a nemzeti oldalon vannak. Az Erő és elszántság fiatalokból áll, de aki már fiatalon ezt az identitást megszerezte, az nagyon nehezen veszíti el.

  • Igen. Záró kérdésem. Mi van akkor, ha a nemzeti oldalt fertőző Haubsburgisták megkörnyékezik a szervezetedet?

  • Ez már megtörtént. Egy elég komoly becsapás áldozatai lettünk majdnem, de hála Istennek nagyon gyorsan tudtunk reagálni. Ezek a Haubsburgisták az alakuláskor ott is voltak. Aztán ellopták a nevünket, ellopták a zászlónkat, ellopták a logónkat, elloptak mindenünket. És magukat akarták elnökségnek betenni, amikor még nálunk szó sem volt arról, hogy ki lesz az elnök, ki milyen pozíció tölt be, nekünk nem az volt a lényeg. Nekik már egyből az volt a lényeg, hogy azt a bizonyos úriembert tegyék meg. Ki lehet ezt mondani igazából, hogy az Orosz Mihály Zoltánt tegyék meg elnöknek. Miközben nálunk még nem volt szó arról, hogy ki milyen tisztséget fog betölteni, hanem csak arról volt szó, hogy csináljunk valamit, ami betölti a Jobbik által keletkezett űrt. Ezek az emberek már megjelentek hála Istennek. A két szervezet, amiből alakult az Erő és elszántság, az országos szervezettel rendelkezik. A Betyársereg elég komolyan jelen van a mindennapi életben, és a felderítések által ezt tudtuk hárítani, és tudtunk egy újat lépni. Ezeket az embereket már a születésünk pillanatában kizártuk magunk közül.

  • Te, mint volt MIÉP-es, és Jobbikos nyilván a megújuló MIÉP-pel választási szövetségen gondolkozol. A társaid is?

  • Azért vagyok itt. Egyenlőre a lehetőségeken gondolkozunk. Tehát azon gondolkozunk, hogy lehet a radikális oldalt összeformálni, eggyé tenni megint. Választási szövetség? Hát használhatjuk ezt a szót is, de ezt nem feltétlenül mondanám még. Egyenlőre még gondolatébresztő, gondolatébresztő ötletnek hoztam ezt ide. Elképzelhető, hogy nem fogunk tudni együtt dolgozni, mert a korosztályokban való különbségeket nem fogjuk tudni áthidalni. Mert van ilyen is sajnos. Lehet, hogy ezt nem fogjuk tudni megoldani. Lehet, hogy tökéletesen működne ez az egész. Ezt nem tudjuk. Ezt majd csak akkor tudjuk meg, ha egy kicsit közeledni fogunk egymáshoz. Ha közeledünk. Természetesen nekünk nem ellenség senki sem, aki a radikális oldalon van, abszolút nem tekintünk rá ellenségként, bárhol, bármikor szükség lehet még egymásra ha ez nem jön össze. De egyenlőre csak arról van szó, hogy mindenki gondolkozzon el ezen, hogy lehetne - e valamit ebből összehozni.



A Magyar Igazság és Élet Pártja Közleménye

DEVIZAHITEL CSALÁS

Magyarország nemzeti vagyonát a rendszerváltást megelőző és követő privatizáció során szabályosan ellopták, elherdálták. A kifosztott magyar nép utolsó menedéke és a töredékes nemzeti vagyon legnagyobb tétele a magánkézen lévő lakásállomány volt. E vagyonrész megkaparintására az államgépezetbe beépült idegen ügynökök olyan rendszert hozattak létre, amely által üzemszerűvé vált a magyar állampolgárok kifosztása. A Magyar Állam és a felügyelete alatt működő bankrendszer közös felelőssége az a botránysorozat, amely másfél évtizede magyar családok százezreit, magyar polgárok millióit teszi tönkre. A megszállás alatt lévő Magyar Állam vezetői idegen érdekeket szolgáltak amikor a bankrendszer számára lehetővé tették és a törvényesség látszatát keltve megvalósították a magyar polgárok tömeges kifosztását.

Érdemben egyetlen parlamenti párt sem lépett föl a rendszerszintű maffiacsalással szemben, ami önmagában is jelzi a felelősségi legbelső kört. A Magyar Igazság és Élet Pártja a médiában, az utcán és a bíróságokon évek óta jelzi a törvénytelen helyzetet, ugyanakkor a hatalom ideiglenes birtokosai önerejükből nem képesek változtatni a kialakult helyzeten. A zavart tovább növeli, hogy úgynevezett fogyasztóvédők, jogvédők, médiaszemélyiségek, és devizahitel-szakemberek, valamint bejegyzett egyesületek és alkalmi Internet formációk egyaránt önmagukat tüntetik föl egyetlen jogos és hiteles devizehitel szakértőnek, és elvárják a többségtől, az immáron ezres nagyságrendben mérhető devizakárosult szervezetek közül egyedül őket kövessék.

Egy közös tárgyalófél legyen!

A Magyar Igazság és Élet Pártja minden devizahitel károsult szervezet, kezdeményezés és magánember felé javaslattal él. A MIÉP által létrehozott Korrupcióellenes Liga célul tűzte ki a nemzetgazdaságot megbénító folyamatok néven nevezését, működésük bemutatását, a korrupció természetének feltárását, és a szükséges társadalmi elégedetlenségből származó tiltakozás egységesítését, eredményként pedig a kifosztás megállítását, a károsultak kártalanítását. Nem várjuk el egyetlen szervezettől, párttól vagy magánembertől sem, hogy korábbi identitásukat feladva közös védőernyőnk alá álljanak addig, amíg nem győződnek meg annak hatékonyságáról, ugyanakkor szükségét látjuk annak, hogy ne ezernyi, hanem egyetlen szervezet tárgyaljon úgy a kormány, mint a bankok és egyéb kifosztó szervezetek, így a végrehajtók és a Rendőrség felé.

Az elmúlt évek igazolják, hogy 2004 után kialakult egy új társadalmi réteg, melynek létét fenyegeti a maffiatevékenység. A magyar történelem legnagyobb exodusa, a néhány év alatt milliós nagyságrendűvé nőtt elvándorlás is e folyamat következménye. A jelenlegi harmadik Orbán-kormány személyi összetételében is felelősséget visel, hiszen 2001-ig Magyarországon a hivatalos fizetőeszköz a forint volt, ezért a kölcsönöket és hiteleket és forintban folyósították a pénzintézetek. Az EU-csatlakozásra hivatkozva a 2001. évi jelzáloghitel-rendszer bevezetésével a jogharmonicázió során liberalizálták a deviza-kereskedelmet úgy, hogy a törvényhozás lehetővé tette a devizában történő eladósodást. A folyamat mára azért is megállíthatatlan, mert immáron félmilliónál több magyar állampolgár devizában jut jövedelméhez, és a devizahitel-csalássorozat révén milliós nagyságrendben mérhető a károsultak száma.

Maffiahistória

A bankok az első nagy csalást akkor követték el, amikor 2001 után a forintkölcsönök és a devizakölcsönök mellett megjelentették a devizaalapú kölcsönöket, összemosva azokat a tiszta devizahitelekkel. A deviza-elszámolású hitelek ugyanis piszkos hitelformát jelentenek, soha nem láttak devizát, és azokban a deviza csupán az uzsorakamat célját szolgálja, amit az elmúlt évtized perei számtalan formában bizonyítottak. Itt mutatkozik meg az állam felelőssége, ugyanis nem csak eltűrte, hanem serkentette is polgárai eladósodását, amikor nem tiltotta más országok példáját követve szigorú törvénnyel a deviza-elszámolású uzsorahiteleket. Sőt! A beetetés éveiben egészen a 2008-as nagy világválságig az állam szándékosan azt a látszatot keltette, mintha polgárainak érdemesebb lenne deviza-alapú hiteleket felvenniük, mert azok kedvezőbb kamatozásúak, és havi törlesztőrészletük is lényegesen alacsonyabb a forinthitelnél.

A 2008-as gazdasági válság, melyet szakértők nagyobbnak mondanak az 1929-es nagy világválságnál, az állam közreműködésével válhatott sorscsapássá. A törvényhozás érdemben semmit nem tett a deviza-elszámolású hitelek betiltására, inkább árfolyamgáttal, és hasonló intézkedésekkel keltette a cselekvő és együtt érző állam látszatát. Az elmúlt évek világossá tették, hogy a képviselő urak saját érdekükben módosítgatták a törvényeket, pontosan tudták, mikor kell kivárni és mikor kell átváltani, miközben az átlag magyar embernek fogalma sem volt az egészről. Azért nem volt fogalma, mert el sem tudta képzelni - pedig egy kommunista diktatúra volt a háta mögött -, hogy a szabadnak, demokratikusnak, többpártinak és jogállamnak mondott országirányító szervezet ekkora aljasságra képes. Az uzsorahiteleknél még a kezelési költséget, a számlavezetéshez tartozó minden mondvacsinált tételt is kamatos kamatú devizában kezdték elszámolni, így történt meg, hogy a hitelek tőkéje egyik napról a másikra akár több száz százalékkal is fel lett szorozva.

Titkolt számok

A banki adatszolgáltatás alapján a média már évekkel ezelőtt 720 ezer devizahiteles szerződésről számolt be, ami átlag-családdal számolva több mint kétmillió magyart érint. A devizahiteles pártja a legnagyobb politikai erő lenne, ha létrejön. Ennek megakadályozására alakulnak a fantom-szervezetek, a parlamenten kívül lévő 400 párt, és az ezernél több devizahiteles érdekvédő szervezet. A bankok 300-400 százalékos uzsorájával szemben azért nem tud az átlag magyar ember föllépni, mert a sok bába között elvész a gyerek, a nevető harmadik pedig mindig az uzsorás. Az ingatlanfedezetű kölcsönöknél az átlagos 10 milliós kölcsön összegénél a havi törlesztőrészlet átlagban 70 ezer forintról előbb 140 ezerre, majd annak a kétszeresére is emelkedett, ami azt jelentette, hogy az átlagosan kétgyerekes családban az egyik kereső fizetése teljesen, a másiké pedig jelentős részben az uzsorásé lett. A média felelőssége, hogy az egész csalássorozat alatt úgy tájékoztatott, mintha a bankok szorzótáblája törvényes lenne, és a tiltakozás pedig csak radikális csoportokat érintene.

A Magyar Igazság és Élet Pártja a devizahitel csalássorozat megállítására tett kezdeményezését, a Korrupcióellenes Ligát kiterjeszti nemre, fajra, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül minden magyar emberre, annak érdekében, hogy a gyermekvállalástól ilyen módon is elrettentett fiatalok számára reményt mutasson, és belátható rövid időn belül véget vessen a kifosztásnak.

A Magyarországon levezényelt csalássorozat az Európai Unióban is példátlan, hiszen egyetlen országban sem fordult eddig elő olyan kölcsöntípus, amely a meredeken növekvő havi törlesztőrészlet mellet még brutálisabban növekvő tartozást rögzítene. E gazdasági, politikai és matematikai képtelenséget Magyarországon sikerült megvalósítani. A kárvallottak száma, a kár nagyságrendje egyelőre csak becsült, mert az állam és annak szervezetei, így a Statisztikai Hivatal is elhallgatja a vonatkozó adatokat. Magyarországon a szemünk előtt valósul meg a társadalom kettészakítása, a szuper-gazdagok és a kifosztott nincstelenek között hiányzik a középosztály.

A kifosztottak hiába fordulnak bírósághoz, mert a politikai elit előre leszervezte az ügymenetet, beépítette ügynökeit a különböző hatalmi ágakba, így a fékek és ellensúlyok demokráciában elvárható rendszere helyett szabályos dél-amerikai típusú banánköztársaság jött létre a Kárpát-medence közepén. A kilakoltatással fenyegetett százezreknek alapvető emberi jogait sem biztosítja az állam, megszűnt a jogbiztonság, a vagyonbiztonság, a létbiztonság. A végrehajtó bűnbandákban pedig kimutathatóan a politikai és gazdasági elithez tartozók keltik a törvényesség látszatát.

A folyamat kísértetiesen emlékeztet a kommunista évtizedek törvénytelenségeire, amikor a magyar állampolgárt vagyona megkaparintása érdekében kilakoltatták, vagonba költöztették, kitelepítették, sőt, az elszakított országrészekben még állampolgárságától is megfosztották.

Álságos kormányzat

Az Orbán-kormány minden lépése álságos volt: fix áron rögzítette az árfolyamot, végtörlesztést kínált, árfolyamgátat szabott, Ócsán lakótelepet épített a hajléktalanná tettek számára, vagy éppen a Nemzeti Eszközkezelő hatáskörébe igyekezett utalni a kérdést. Mindezeket azért minősíthetjük hamis és megtévesztő lépéseknek, mert az alapkérdést, az uzsora tilalmát egyik sem érintette. Azaz a kormányzat igyekezett a kifosztást törvényes látszatúnak feltüntetni. Az ország többségének földönfutóvá tételét nem lehetett volna ennyire sikeresen megvalósítani, ha az nem lett volna kezdettől fogva ki nem mondott, ám sokszorosan igazolható kormányzati program. Az Európai Unió cinkosságát az mutatja, hogy a több százezer eset közül öt év alatt mindössze kettő jutott el az Európai Bíróságra, ami pontosan jelzi a magyar jogrendszer alávetettségét.

Az Országos Bírói Hivatal elnöke, Handó Tünde, aki Szájer József fideszes európai képviselő feleségeként koránt sem nevezhető pártatlannak és függetlennek, nem hajlandó válaszolni a Magyar Igazság és Élet Pártja kérdéseire:

  1. Hány devizahiteles per van folyamatban Magyarországon?

  2. Hány devizahiteles kereset lett benyújtva, és hány került közülük elutasításra?

  3. Hány per irányul a kölcsönszerződés törvénytelenségének kimondására?

  4. Hány per irányul a végrehajtás felfüggesztésére?

  5. Hány áldozata van a devizahitel pereknek az öngyilkosság, hajléktalanságból történt életvesztés, idegenbe költözés miatt sorsrontás kapcsán?

A Magyar Igazság és Élet Pártja emlékeztet arra, hogy a Kormány tagjai pontosan tájékozottak a devizahitel csalássorozatról, hiszen maga a kancelláriaminiszter is tett közzé adatokat, melyek koránt sem teljesek, de jelzik a baj nagyságrendjét.

Lázár János szavai a parlamentben:

"Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy ma az 1,3 millió devizahitelesnek átlagosan 6-7 millió forintos hitele van, és e mögött a 6-7 millió forintos hitel mögött egy 15-20 millió forintos ingatlan áll. Ez egy vidéki városban, így az én városomban sem a gazdagság jele. A kimutatások szerint 38 ezer olyan hiteles van, akiknek 30 millió forintot meghaladó összegű hitelük van, a többieknek jóval kevesebb."

Ma már sokkal rosszabb a helyzet, sokkal több a károsult annál, amit Lázár János bevallott, a kormányzat mégsem tesz érdemben semmit. A Magyar Igazság és Élet Pártja a Korrupcióellenes Liga felállításával egy időben országos elégedetlenségi mozgalmat hirdet, felszólítva minden pártot, érdekvédő és más civil szervezetet és a károsultak millióit, hogy ne várjanak tovább, ne keressék a külön megoldást, hanem közösen együtt tegyünk a deviza-csalássorozat megállításáért, a maffia bűncselekmény felelőseinek megnevezéséért és felelősségre vonásáért.

Budapest, 2018. január 13-án.

Nagy Tibor

a Magyar Igazság és Élet Pártja elnöke


SAJTÓKÖZLEMÉNY

a

Peking-Budapest tengelyről

A kínai államfő budapesti látogatásával kapcsolatban a Magyar Igazság és Élet Pártja Elnöksége állásfoglalást tesz közzé, miután a hazai közvélemény csak a kormányzati propagandán keresztül értesülhet a hírfüggönynek szánt részletekről. Tiszteletre méltó adatok kerülnek napvilágra a kínai iparvállalatok nyereségéről. A kínai központi statisztikai hivatal az elnöki látogatás előtt közölte: az ország ipari nyeresége októberben 25 százalékkal emelkedett a tavalyi hasonló adathoz képest. Ezek a számok Magyarországon elképzelhetetlenek, mint ahogy a kínai népességi és gazdasági arányok is. A szép számok mögött a kínai állami média és cenzúrázott Internet elhallgatja, hogy a világ egyik legnagyobb tekintélyű nemzetközi intézete, a Moody's Investor Service leminősítette a kínai államadósságot. Ilyen a világ második legnagyobb gazdaságával, a kínaival az elmúlt három évtizedben nem történt. A Moody's megindokolta a döntést Kína pénzügyi erejének várható romlásával, a gazdaság eladósodottsága miatt. Ezek az adatok nem kerülnek napvilágra a szintén cenzúrázott magyar televízióban sem.

Ami igazán problémás Kína esetében, az az emberi jogok kérdése. Magyarországon az állami média nem számolt be arról, hogy a budapesti kínai nagykövetség előtt magyar-angol és kínai nyelvű transzparenseket felsorakoztató tüntetők jelentek meg az államfő érkezésekor. Tiltakoztak a népirtás ellen, ami a kínai belpolitikai rendtartás alapja. A Fálun Gong olyan százmilliós szervezet, melynek tagjait Kínában tömegesen kivégzik. Még súlyosabb kérdés rokonnépünk, az ujgurok kínai helyzete. Őket évtizedek óta meghurcolják, börtönbe zárják és sokszor titokban éjjel végzik ki, miközben a magyarországi kormányzat közömbösen hallgat. Azt is elhallgatják, amit a 110 kötetes Si Csí kínai történelmi krónika évszázadok során feljegyzett: a hunok, az ujgurok és a magyarok egy tőről fakadó rokonsága testvérnépi összetartozásra kötelez. A következő súlyos kérdés a tibeti szerzeteseké, akik naponta égő fáklyaként gyújtják föl magukat, tiltakozva a kommunista diktatúra egyházüldözése ellen. Erről sem számol be a Kína-barát magyarországi közmédia.

Mindezek alapján nem kell mondjam: tisztességes ország vezetője nem ül le a világ legkegyetlenebb és legnagyobb tömeggyilkosságokat elkövető diktatúrájának első emberével. Orbán Viktor megtette. Nem azért, mert ne tudna minderről, hanem azért, mert van olyan érv, ami számára fontosabb. Csurka István alapító elnökünket követve ki kell mondanunk: Magyarországot nem csak a New York - Tel Aviv tengely sújtja immáron, hanem a Budapest - Peking tengely is. A legszörnyűbb kommunista időkre borít fátylat a kormányzat, és mindezt a kormányfő megfejelte azzal, hogy a kínai államfő repülőgépe elé a diplomácia szabályait felrúgva kiment. Szó szerint hajlongott a vendég előtt, szinte körbetáncolta. Mindezek messze túlmutatnak a két ország kapcsolatán. Orbán Viktor ahogy az azeri diktátor előtt is hajlongott egy nappal korábban, úgy a kínai diktátorral is igyekszik személyes kapcsolatot kialakítani. Nyilván azt gondolja, hogy a keleti kényuraknak tetszik az efféle szervilizmus.

A gazdasági hírekben mutatkozó szemfényvesztés mögött egészen más dolgok állnak. Csak az egyik kínai ipari központ, Sangháj és környéke harminc Magyarországnyi népességet tesz ki a maga 300 milliójával, így a tízmilliós csonka magyar hazában tett államfői látogatás szerényebb gazdaságot és népességet tisztel meg, mintha Sangháj egyik külső kerületének polgármesteréhez látogatna el Li Ko-csiang. Nyilvánvaló, hogy nem a gazdasági előnyök állnak a középpontban. A Budapest-Belgrád vasútvonalnak a megépítése több szempontból problémás. A 160 kilométeres vasúton manapság nyolc óra alatt jutnak el a vonatok egyik városból a másikba, és ezek az adatok rosszabbak, mint száz évvel korábban voltak. Tehát fel kell újítani a vasutat, de nem úgy, hogy a négy évig tartó munkálatok után négy órára csökkenjen az utazási idő, mint ahogy tervezik. Kínában évtizedek óta olyan vasutak is működnek, melyek ezt a távolságot kevesebb mint fél óra alatt képesek megtenni, tehát Kína a kifutó kapacitását értékesíti most Magyarországon. Nekünk pedig nem Belgrádba, hanem Bécsbe kellene először gyorsvasutat építenünk, ha a Lánchidat megépítő Széchenyi István gróf példáját követnénk.

A Magyar Igazság és Élet Pártja felfedi a kínai látogatás valódi mozgatóit.

  1. A Budapest-Belgrád vasútvonal álcája mögött valójában kínaiak millióinak Magyarországra betelepítéséről köt titkos egyezményt a kormány. A letelepedési kötvény-üzlet nyilvánosságra kerülése után kölcsönösen segítik a kvóta nélküli, tehát korlátlan Európába költözést a nagy-nyilvánosság teljes kizárásával. Kínában néhány tízmillió ember távozása nem okoz űrt, Magyarország számára viszont végzetes.

  2. A beköltöző és magyar állampolgárságot nyerő kínaiaktól az Orbán-kormány egyetlen dolgot vár: cserébe szavazzanak rá. Mindez ellensúlyozni hivatott a magyar választók bizalomvesztését, és akár több évtizedre tervezett Orbán-családi diktatúrát készít elő.

  3. A kiépülő hazai diktatúra bukása esetén a politikai és gazdasági elitnek szüksége van egy olyan országra, amely nincs kiadatási szerződési kötelemben az Európai Unióval. Kína ilyen, ezért a szolgalelkű hajlongás és a személyes kapcsolatépítés e hátsó kijárat érdekében folyik.

  4. Az offshore cégekbe mentett és egyre kínosabban napvilágra jutó Orbán-vagyon számára a kínai kihelyezés a legbiztosabb. A mérhetetlen mennyiségű nemzeti vagyonból lett magánvagyon Európa bármely országában szemet szúr, de még az eddig használt offshore pontokon is problémás az elhelyezésük. Kína ebből a szempontból Orbánnak biztonságos.

  5. Az Orbán üzleti körnek a vagyoni gyarapodása a kivételes méretű állami befektetések révén ugrik meg leginkább. Paks II. bővítése ilyen eset. Az orosz befektető egy elavult, a fejlődő világban sem eladható és Nyugat-Európában elképzelhetetlen atomerőművet épít. Ausztriában nincs egyetlen atomerőmű sem. Németország és Franciaország arra törekszik, hogy alternatív energiaforrással rövid időn belül kiváltson minden atomerőművet. Ilyen kockázat fölvállalására csak a legfelelőtlenebb országrontók képesek.

  6. Végül szólnunk kell a Magyarországon tevékenykedő kínai kolónia ipari-, gazdasági és politikai természetű kémkedéséről. Magyarország legnagyobb kereskedelmi partnere Németország és utána az Egyesült Államok. Ez a két ország Kína számára a rejtett célterület, amit a magyarországi kolóniába ültetett ügynökein keresztül úgy a politika, mint a gazdaság területén becserkészhet. Rajtuk keresztül pedig világhatalmi ambícióit erősíti.

E közleményben nem térhetünk ki részletesen a nehézfémekkel szennyezett kínai tömeg-ruha ártalmasságára. Az európai szabványok szerint ilyen holmit nem lehetne forgalmazni, mert a bőrön át felszívódó nehézfémek nem csak súlyosan terhelik a szervezetet, hanem rákbetegségek tömegét idézik elő. Ugyanígy problémás kérdés a kínai rabszolgamunka, amely az egész fejlett nyugati világot terheli. Ha Magyarország a hanyatló nyugat hibáiban, a bevándorlás súlyos kérdéseiben alternatív álláspontot foglalt el, akkor e súlyos gazdasági, társadalmi és politikai kérdésekben is kötelező az erkölcsi alapállás. Az a Nándorfehérvár, melyet Hunyadi János védett meg 1456-ban az iszlámtól, a mostani szerb megszállás folytán elszakadt Magyarországtól és Trianonban a Balkán részévé vált. A balkáni életkörülmények a magyarországinál nehezebb és súlyosabb létfeltételek erkölcseiben roppant közgondolkodást és totális lecsúszást jelentenek. A balkáni vasút miközben kiszolgálja Kína kelet-közép-európai üzleti érdekeit, valójában Európa felszámolására, a Balkánról érkező embertömeg, az ugrásra készen álló iszlám hadsereg szállítására épül. Nekünk magyar embereknek ehhez semmi közünk sem lehet. Ahogyan Csurka István mondta: "Akik most a vesztünket előkészítve ülnek a nyakunkon, már rég nem lesznek Magyarországon, amikor mi ugyanitt leszünk, és akkor rendbe kell tennünk a dolgainkat."

Ne várjuk ki a nemzetrontó folyamat végét. Ne hagyjuk garázdálkodni a pusztítás erőit! Tegyünk mindannyian párthovatartozástól függetlenül azért, hogy Magyarország végleges Balkánhoz csatolása ne történjen meg!

Nagy Tibor

a MIÉP elnöke

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el